A Jégmadár (Alcedo atthis) a madarak osztályának szalakótaalakúak (Coraciiformes) rendjébe és a jégmadárfélék (Alcedinidae) családjába tartozó faj.

Egyszer csak kedvem támadt jégmadarat fotózni. Azt a fülest kaptam, hogy egy patakbefolyásnál többször láttak ilyen vagy ehhez kísértetiesen hasonlító madárkát. Mivel a szóban forgó tollas jószágot nem igazán lehet összekeverni más repülő állatkákkal így nagy volt a valószínűsége a hír valódiságának.

Többször elmentem a hely közelébe, lesben álltam vagy 15-20 percig, és láss csodát, tényleg jött is, leült a képen látható randa vascsőre, figyelte a vizet, néha belecsapott majd továbbrepült.

Vittem egy vízmentes natúr gumicájgot, átgázoltam a patakon és tettem a cső fölé egy szép gusztusos beszállóágat, gondolván azon kényelmesebb lesz neki kedvenc foglalatossága az ücsörgéssel egybekötött vízfürkészés. Sajnos nem így történt, valami rejtélyes oknál fogva makacsul ragaszkodott ahhoz a nem túl esztétikus vascsőhöz, így csak ezt a fotót tudtam róla készíteni de gondoltam kezdetnek nem rossz, innen azért van hová fejlődni.

Később kérdezgettem a halvadászokat, vitorlázókat, láttak-é a környéken jégmadarat?

Természetesen láttak, de mindenki máshol.

Egyszer kisétáltam a Szúnyog-szigetre és ahogy ott ácsorogtam, néztem ki a fejemből egyszercsak tőlem kb. másfél méterre leszállt a hőn áhított madárka! Még levegőt is alig mertem venni csak álltam mozdulatlanul néztem őkelmét. Ő is ugyanazt tette, nézegetett, méregetett, ki lehet ez a talpig zöldbe öltözött szoborszerű alak aki tegnap még nem rontotta itt a levegőt?

Aztán gondolt egyet és továbbállt, pontosabban továbbrepült.

Ezek után már rendszeresen figyeltem az iroda ablakából, szerencsére pont ráláttam a kihelyezett beszállóra mely nevezett ágat ezek után már rendszeresen használta.

Innen már egyenes út vezetett a fotózásig, kitettem a lesszékemet, beültem a nagy ormánnyal megtoldott géppel és vártam türelmesen. Nem kellett nagyon sokáig múlatnom az időt, jött, katt, pár kép megvolt, de csak háttal!

A következő lépés természetesen az volt, hogy megmutassa nekem a hasát is, vagyis szembe üljön velem. Közben kicseréltem a beszállót mert egy picikét megszólták a régit. Jött megint, és láss csodát sikerült a szembefotó is, különböző pózokban.

Most már olyan fotóra gyúrtam, hogy pici halacska legyen a csőrében. Készítettem egy keretet beletettem egy valaha szebb napokat megélt függönyt odahelyeztem a beszállóhoz, horgászoktól kértem csalihalakat és irány a lesszék! No azért ez nem volt olyan egyszerű mint ahogyan elképzeltem, mármint jön, elkap egyet, felül az ágra és jöhet a fotó! Mondanom sem kell nem sikerült. Többször beültem, vártam fotóztam de halacskával nem sikerült. Kikapta a neki kitett halakat de még csak véletlenül sem ott ette meg ahol én szerettem volna. Elvitte erre, arra, a beszállóra már csak akkor ült vissza mikor már lenyelte a könnyen jött finomságot.

Ma (2014.12.06.) lementem megnézni őket: